A RÓLAM oldalon olvashattad a történetemet, hogy miért is fordultam a meridián diagosztikához. Hogy mit láthatsz egy mérés során és milyen eredmények érhetőek el egy kis odafigyeléssel, saját példámon keresztül szeretném szemléltetni.
Az alábbi képen egy 2020.06.01-én készült mérést láthatsz, amikor is még építőmérnökként dolgoztam annál a bizonyos multinacionális vállalatnál.
Napi 8-10 óra irodai munka, kevés testmozgás, bár rendszeres étkezés, kevés tápanyagbevitel és sok-sok stressz jellemzett.
Folyamatos nyaki és csuklyás izom fájdalmaim voltak, gyenge volt az immunrendszerem, gyakran kívántam az édességet, állandóan fáradt voltam, rosszul aludtam és túlságosan sokat aggodalmaskodtam.
Úgy éreztem, ideje változtatni, és hogy iránymutatást kapjak, megmértem saját magam.
A mérési eredményt láthatod az alábbi képeken.
A diagnosztika során ilyen táblázatokban kapom meg az állapotodat mutató eredményed, melyek kielemzése a feladatom.
Az én példámon keresztül szeretném megmutatni neked, hogy a műszer mi mindenre lát rá és sokszor nem is gondolnánk, hogy egy aprócska változtatás, mennyi mindenre van hatással.

Az első állapottáblázat egy összefoglaló képet ad a szervezetről. Az egyes sorokban különböző szervrendszerek csoportjait láthatod, melyekhez egy-egy százalékos értéket kapcsol a műszer, ami persze mindenkinél állapotától függően teljesen különböző az adott pillanatban. Minél nagyobb a százalékos érték, az állapot annál rosszabb.
Mint látod elég sok érték a legutolsó (ROSSZ) oszlopban található…hát mit ne mondjak…érzékeltem a problémákat.
A következő kép már egy igen bonyolult, összefüggésekben gazdag táblázatot mutat, ahol minden problémám tényleges okára választ kaptam.

Első és egyik legfontosabb érték a legfelső sorban lévő AVG: ami nekem 23 volt akkor.
Ez egy nagyon alacsony érték, ami az “átlagos energiát” mutatja, a normál tartomány 25-55 között van. A teljes kimerültség egy szuper jelző erre a 23-mas értékre.
Ha valamit nem a középső sötétkék oszlopban találunk, az jelzi, hogy az egyensúly felborult, és tünetek jelenhetnek meg. És ha mindemellett még valami kéken vagy pirosan jelentkezik…mondhatnám teljes a káosz, de inkább csak annyi a lényeg, hogy valószínű gyulladás van jelen a szervezetben.
A kékek kóros gyulladást, a pirosak az aktuális állapotot mutatják.
Nem fogom megosztani a teljes kiértékelést, hiszen nagyon hosszadalmas lenne, de a lényeg mindenképpen magával ragadó.
A fentebb leírt tüneteim okai egyszerűen láthatók:
- gyenge immunrendszer: alacsony AVG, alacsony “hármas melegítő”
- folyamatos nyaki fájdalom: túlműködött (piros) húgyhólyag meridián
- gyakori édesség vágy, mentstruációs fájdalmak: túlműködött (piros) lép meridián
- túlzott aggodalmaskodás: alulműködött gyomor és túlműködött lép meridián
- alvászavarok, rémálmok: túlműködött szív meridián
Néhány példát soroltam fel neked, de persze, ennél sokkal többet mutat a táblázat.
A kínai orvoslás olyan összefüggéseket lát, amiket sokszor nem is gondolnánk, hogy a betegségeink tényleges okait rejtik. Nem csak fizikai, hanem lelki állapotot is mutat a diagnosztika.
Ki gondolta volna, hogy az iszonyatos nyaki fájdalmam hátterében a húgyhólyag rendszer áll, hiába tornáztattam a nyakam, hiába adtak rá fájdalomcsillapítót, hosszú távon nem volt hatásuk, vagy ki gondolná, hogy a lép meridián túlműködése folyamatos édesség iránti vágyat vált ki, és hogy az immunrendszer gyengeséget számhoz is lehet kötni?!
Egy biztos, egy olyan teljeskörű diagnózist kaptam a szervezetemről, mely tartalmazta a múltbeli életstílusomat, az akkor jelenlegi állapotomat és iránymutatást adott jövőbeni teendőimhez.
A diagnosztika 7 különböző táblázatban segít megmutatni a szervezet állapotát, melyből most csak kettőt osztottam meg veled. A diagnosztika utolsó táblázata tartalmaz tápanyagpótlásra vonatkozó ajánlást is, aminek követése olyan eredményekkel jár, amit a következő blogban saját szemeddel láthatsz.
Hogy mit változtattam és mi lett az eredménye, megmutatom a következő blog bejegyzésemben…