Bár rendszeresen sportolok, az egyetem óta nem űzöm versenyszinten, de a kép nem is rólam árulkodik…

A fényképek egy magyar válogatott birkózóról készültek, aki rendszeresen vett részt országos- és világversenyeken, akinek rendkívül fontos volt a testsúlyra való odafigyelés, hisz minden verseny mérlegeléssel kezdődik és emellett a maximális teljesítmény nyújtás elengedhetetlen.

Sok sportágban jellemző a súly szerinti kategorizálás, ami rendszerint sokaknál 6-10 kg súlyvesztést jelent a versenyszezonra. Míg 2-3 kg-ot egyszerűen lehet veszíteni az erekben lévő és a szövetközti vízháztartásból, a többi kilót az izmukból veszítik el a versenyzők, ami számukra létszükséglet egy kemény küzdelem során. 

A válogatott birkózó párom által megtapasztaltam milyen szenvedés árán kell az utolsó kilókat leadni, ha nincs egy szakember a fogyásuk mögött. Úgy gondolom, hogy egy sportolónak a verseny előtti 1-2 nap a lehető legfontosabb, hogy mind szellemileg, mind testileg megfelelően fel tudjon készülni a versenyre. Ha ezekben a napokban étel-ital nélkül kell túlélnie a várakozást, a lehető legrosszabb utat választja a cél érdekében. Fizikálisan és mentálisan kiürül a mérkőzés napjáig, a mérlegelés utáni néhány óra pedig már nem elég a szervezetnek a felkészüléshez.

Biztos sokan tapasztaltátok már saját bőrötökön, hogy egy fogyás nem csak fizikálisan, de mentálisan is nagyon megterhelő. Elveszítjük az életkedvet, a hormonháztartás felborul, a túlélésért küzd a test, és az utolsó amire gondolni tudunk, hogy részt vegyünk egy igazán izzasztó, megterhelő edzésen. A test szénhidrátért és vízért kiáltozik, hogy valamiből erőt nyerjen, de az egyetlen amihez ilyenkor nyúlni tud az ember, az akaratereje.

Bármilyen fogyásról legyen szó, testünk védekezik ellene, mert ez egy egyensúlyvesztést jelent számára. Igyekszik tartalékolni: vízből, zsírból, ami az életet, az energiát jelenti neki. Ha azt érzékeli, hogy éheztetjük, szomjaztatjuk, raktározni fog, DE amint megadjuk neki hosszú távon a megfelelő, elegendő, rendszeres alap tápanyagot, elengedi a felesleges többletet.

Az élsportban nem megengedhető, hogy a test ne legyen egyensúlyban, hiszen a teljesítmény kárára megy, lassabb és nehézkesebb lesz a fogyás, kevés lesz az energia, fáradékonyabb a test és nem utolsó sorban mentálisan igazán megerőltető a folyamat.

A fényképek között pontosan 6 kg különbség van, 2 hónap eltérés, jobb teljesítmény, kiegyensúlyozottabb vízháztartás, gyorsabb anyagcsere, és véleményem szerint az egyik legfontosabb, a mentális stabilitás. 

A meridián diagnosztika által egy olyan havi monitorozásban részesül a sportoló, mely a vitamin- és tápanyagbeállítással fokozza teljesítményét, folyamatos képet kapnak aktuális állapotukról, szervezetben lévő esetleges gyulladásokról, választ kapnak fájdalmaik okairól és iránymutatást a felkészülésükhöz a legjobb eredmény elérése érdekében. 

A meridián diagnosztika egy iránymutatást ad mindenki számára, így szívből javaslom mindenkinek akit érdekel az egészséges életmód, a jobb teljesítmény, vagy a kiegyensúlyozott életérzés. Élsportoló párom és saját egészségem miatt merültem el ebben a tudományban és életcélom, hogy segítsem mind a sportolókat, mind pedig azokat, akik nem érzik magukat kellően kiegyensúlyozottnak.